Édesebb a tiltott gyümölcs?

Nagyon sokszor hallja az ember élete során ezt a kifejezést, főleg mikor nem helyes dolgok megcselekvésén gondolkozik, és akkor jön általában ez a bátorítás a környezetében lévő embertársain keresztül, hogy ne gondolkozzon, hiszen a tiltott gyümölcs az édesebb. Az emberiség már az elbukása óta megeszi ezt a hazugságot, sőt az elbukása is ezen a hazugságon múlt. Valahogy úgy van az ember, hogy ami tiltva van, amit nem szabad, amihez nincs hozzáférési lehetőség, az mindig jobban izgatja, mindig jobban felcsigázza az érdeklődését, kíváncsiságát, mint ami szeme előtt van és elérhető számára. 

Visszaemlékezve gyermekkoromra sokszor olvastam mesékben azokról az ajtókról, amik titkokat takartak és ahová nem szabadott belépjenek a mesehősök sem, és ez nagyon izgató volt, hogy vajon mi rejtőzik ott az ajtó mögött. Vagy játszótársakkal mindig titkos dolgokat tettünk, amiket másoknak nem árultunk el, csak feltételek mellett, vagy a titkos társaságok is mindig izgatták a fantáziámat. 

Benne van az emberben ez a rejtett, tiltott után való vágyódás, izgalom, kíváncsiság és ezt egy olyan erő táplálja, amely azon dolgozik, hogy az embert tönkretegye, eltávolítsa attól, Aki őt teremtette, alkotta. Mindig mikor a médiában is megjelentetnek egy új felfedezést, amely valamilyen rejtélyt leplez le, nagy izgalmat okoz és sokan harapnak rá azonnal. Az utóbbi ilyen nagy "felfedezések" mindig kapcsolatban álltak a Bibliával, Jézussal, és nagy szenzációkat ígértek. Az a gonosz erő, amely kezdetben ezzel kezdte az ember elhajlítását, most is ugyanazokkal a módszerekkel dolgozik.

Mikor szóba kerül a Biblia, Isten, Jézus, az embereknek mindjárt az első dolog, ami eszükbe jut az a tiltás. Azt gondolják és azt hiszik, hogy a Biblia mindent tilt, Isten mindig azt mondja, hogy azt sem szabad, ezt sem szabad és ezért inkább nem foglalkoznak Vele, eldobják maguktól annak a lehetőségét is, hogy megismerjék miről is szól mindez. Ebben láthatjuk igazán, hogy az ember Ádám és Éva óta semmit sem változott, most is annak a hangjára hallgat, aki azt mondja neki, hogy a tiltott gyümölcs édesebb, aki már az első emberpárt is becsapta ezzel az illúzióval. Ma is becsapja az embereket.

Ma már bölcsebbek vagyunk Ádámnál és Évánál és láthatjuk, már akik akarjuk látni, hogy annak a gyümölcsnek milyen íze volt. Addig volt csak jó íze, amíg bele nem haraptak. Egy illúzió élt bennük, hogy jó lesz, egy gondolat dominált bennük, hogy Isten eltiltja őket valami jótól és ez oda vezetett, hogy cselekedtek. És a cselekedet következménye drasztikus volt, drámai volt, szomorú volt. Ma sem változott a helyzet. A régi kígyó ma is azzal az illúzióval táplálja az embereket, hogy édesebb az, ami tiltott. És az igazság az, hogy ez az édesség csak a gondolatainkban, fantáziánkban él mindaddig, amíg cselekedetté válik.

Nemrég láttam egy dokumentumfilmet sorozatgyilkosokról, akik saját elmondásuk szerint azért az édes ízért gyilkoltak, amit fantáziájukban táplált a gonosz. Csakhogy soha nem kapták meg azt az édes ízt, mert az csak egy illúzió, egy délibáb, egy álom volt. Amikor megcselekedték újabb és újabb csalódásokat éltek át, ami dühössé tette őket és arra vitte rá, hogy újból és újból megtegyék. A cselekedetek következménye pedig mi volt? Megcsonkított holttestek, szörnyűségek, üldözés, bujkálás, rettegés, félelem, terror és végül büntetés.

Az első emberpár is megérezhette azt az "édes" ízt, ami abból a gyümölcsből fakadt, ami tiltva volt tőlük. Sőt az egész emberiség ma annak ízlelgeti a következményét. Az első hazugság így szólt: egy fáról sem szabad egyetek? Jaj szegény fejeteknek, Isten mindentől eltiltott, semmi jót nem enged nektek, korlátok, szabályok közé zárt titeket, pedig ha tudnátok, hogy mennyi jó van odakint a szabadban, ahol nem köt semmi szabály, nincsenek korlátok, nincs fegyelmezés. Hazugság volt és ma is az. Isten nem mindentől, egytől tiltotta az embert. A rossztól. Ma is ezt akarja. Hogy az ember ne rosszat, hanem jót éljen át. Nem ezt szeretné mindenki? Mégis, mivel mindannyian Ádám leszármazottai vagyunk, magunkkal hoztuk azt az illúziót, hogy a tiltott gyümölcs édesebb.

Isten jósága mégsem hagyta annyiban a dolgokat. Küldött egy második embert, az elbukott első helyett, aki isteni származását tekintve, képes volt arra, hogy ezt az "örökséget", amit Ádámtól kaptunk, félretegye az útból, hogy szabaddá lehessünk tőle. Ez az Istentől jött ember, istenember, Jézus Krisztus, megváltott minket Ádám átkától. Általa képessé válik az ember, hogy ettől a borzasztó illúziótól megszabaduljon, ami azt súgja, hogy a tiltott gyümölcs édesebb. Aki megszabadult, az tudja, hogy a tiltott gyümölcs nem édesebb, hanem nagyon is rossz ízű, nagyon is keserű, életet romboló hatása van ízének, ami egy dolgot von maga után: büntetést.

A Biblia szerint senki nem ússza meg büntetés nélkül, ha bűnt követ el. Ha itt a földön meg is ússza, az utolsó ítélet napján megkapja büntetését. Isten igazságos de ugyanakkor kegyelmes is és jó. Ezért ad lehetőséget minden embernek megmenekülni a büntetés alól. 

Isten ma is felkínálja az embereknek az igazi szabadságot, az egész Éden kertet, az igazi jó gyümölcsöket csodálatos ízükkel együtt, nem tilt el semmi jótól, ami hasznos és életet ad nekünk, boldogságot ad nekünk, békességet ad nekünk. Az a hamis illúzió az, ami rombolja ezt a képet az emberekben. A gonosz felkínálja az illúziót, de a valóságot elpalástolja az emberi szem elől. Isten pedig eltávolítja a leplet annak a szeméről, aki szeretne igazán látni, hogy megtudja minden ember, hogy a tiltott gyümölcsnek borzasztó hitvány íze van, ami tönkreteszi az ember életét.

A példabeszédek könyvének kilencedik részében két asszony képében szól hozzánk a bölcsesség és a balgaság, bolondság. Rajtunk múlik, hogy melyiknek szavára hallgatunk. Akkor kezd okossá, bölccsé válni egy ember, amikor elkezdi félni Istent és nem nyúl a tiltott gyümölcs után, a Biblia szerint. Viszont lehet együgyű is az ember és a balgaság hangjára hallgat. Annak viszont borzalmas következményei lehetnek.

"Ki együgyű? Térjen ide, és valaki esztelen, annak ezt mondja: a lopott víz édes, és a titkon való étel gyönyörűséges! És az nem tudja, hogy ott élet nélkül valók vannak; és a pokol mélyébe esnek az ő hivatalosai!" Példabeszédek 9; 16-18

Ne erre a hangra hallgassunk, figyeljünk Arra, aki jót akar nekünk, ne legyünk együgyűek, hanem legyünk eszesek, okosak, bölcsek és fontoljuk meg az Istennek beszédét, aki ma hozzánk intézi szavait teljes szelídséggel és nagy-nagy szeretettel:

"A bölcsességnek kezdete az Úrnak félelme; és a Szentnek ismerete az eszesség. Mert én általam sokasulnak meg a te napjaid, és meghosszabbítják néked életednek esztendeit." 

Példabeszédek 9; 10-11

Miért van szükségünk megbocsátásra?

Egy nagyon kényes témát szeretnék ma boncolgatni és szeretnék elmélkedni kicsit ezen, mert úgy gondolom, hogy az emberiség legnagyobb problémájáról van szó, amikor megbocsátásról beszélünk. 

Feltehettem volna úgy is a kérdést, hogy: szükségünk van-e megbocsátásra? de az úgy nem lett volna helyes, mert a világ helyzete, az emberek közötti kapcsolatok a világon, az országok közötti viszonyok, a különböző vallási csoportok közötti nézeteltérések, a háborúk, a társadalmi rétegek közötti különbségek mind-mind azt kiáltják bele a levegőbe, hogy az embernek égető szüksége van megbocsátásra.

De nem kell, hogy elmenjünk más vallási csoportokhoz, nem kell elmenjünk más országokba, egyszerűen csak nézzük meg a magunk életét, tartsunk egy kis, pár perces, önvizsgálatot, nézzünk bele a saját életünkbe, hétköznapjainkba, életünk különböző területein való történésekbe, (házasság, munka, barátok, szomszédok) és lássuk be őszintén: szükségünk van megbocsátásra!

De jön a következő kérdés: Miért van szükségünk megbocsátásra? 

Ahhoz, hogy tudjunk válaszolni a kérdésre, ahhoz tudnunk kell, mit is jelent megbocsátani.

A Magyar Értelmező Kéziszótár szerinti meghatározása a megbocsát igének így hangzik: "Bűnt, sérelmet nem ró fel többé." A megbocsátás főnév pedig azt a magatartást vagy tényt jelenti, hogy valaki megbocsát valamit. 

Láthatjuk a szótári meghatározásból, hogy ember ember ellen elkövethet bűnt, sérelmet. De ehhez nem kell nekünk szótári meghatározás, ezt nagyon jól tudjuk mindennapjainkból, hogy ez működik. Követnek el emberek velünk szemben bűnt is és sérelmet is, és mi is követünk el más emberek ellen bűnt is és sérelmet is. Ezek a bűnök és sérelmek ott maradnak az emberben, sebet okozva az emberi szívben, amiből keserűség, viszály, diszharmónia, gyűlölet és háború, háborúskodás keletkezik. Igen, súlyos következményei vannak az egymás ellen elkövetett bűnöknek és sérelmeknek. Miért is van szükség megbocsátásra?

A megbocsátásnak két iránya van. Én tőlem másik ember fele, és másik embertől felém. A megbocsátás abból a cselekedetből áll, hogy az ellenem elkövetett bűnt, sérelmet, amit a feleségem, barátom, munkatársam, szomszédom, főnököm, stb. elkövetett, nem emlegetem fel többé, hanem elmondom neki, hogy elengedtem a szívemből, megbocsátottam, nem haragszom, és azt szeretném, hogy kapcsolatunk békés, kiegyensúlyozott legyen. És ezt nekem is fontos megkapnom másoktól, ha felismerem azokat a bűnöket, sérelmeket, amiket elkövettem mások ellen.

A meg nem bocsátás egyik legsúlyosabb következménye lehet a harag. A haragból fakadnak a legtöbb problémák az emberek életében, kapcsolataikban. Mindig valakire haragszik az ember, mert mindig valaki keresztbe tesz neki, csak azt nem veszi észre, hogy az ő lelkében van valami baj, mert nem tud megbocsátani. 

És itt érünk el ahhoz a ponthoz, amikor látjuk a megbocsátás szükségét, szeretnénk a megbocsátás eredményeit, ami nem más, mint békesség, nyugalom, harmónia, közösség, megértés, de nem tudjuk elkezdeni, vagy nem tudjuk büszkeségünket félretenni, vagy nincs erőnk hozzá. Látjuk, hogy kellene az életünkben is valami beható erő, ami helyrehozza a lelkünkben való háborúságot, békétlenséget, nyugtalanságot. Látjuk, hogy kellene valami, ami a keserűség helyére örömöt hozna, a bánat helyére boldogságot, a szomorúság helyére derültséget. Sokan ebben a tehetetlenségben haragjukat Isten fele fordítják és Őt hibáztatják mindenért, mások nem hisznek Istenben és embertársaikat hibáztatják folyton. Ezekből a haragos állapotokból lesznek a viszályok, amelyek családi szintről országos, sőt nemzetközi szintre emelkednek és ennek eredménye egy háborús, békétlen világ, amelyben kénytelen az ember együtt élni a maga háborgásával.

Ha valaki megelégeli ezt az állapotot és jobbat szeretne, akkor keresni kezd. Tudja, hogy megbékélésre lenne szüksége, tudja, hogy nyugalmat szeretne először önmagának, aztán a környezetének, de nem tudja hogyan érheti el. De keresni kezd. És, aki keres, az bizony talál. Ez már törvényszerűen működik a világban. Én is így kezdtem el keresni valamikor a megbékélés útját, amikor harag, gyűlölködés, keserűség, fájdalom dúlt szívemben és azt láttam, hogy ha ez nem változik meg, akkor utam véget ér, összeomlok, feladom, mert nincs értelme.

Így találtam rá a megbékélés útjára, a megbocsátásra, és tudtam meg azt a nagy igazságot, hogy először nekem van szükségem megbékélésre, ahhoz, hogy meg tudjak békülni másokkal. De ahhoz, hogy én meg tudjak békélni lelkemben, szükség volt arra a beható erőre, arra a külső segítségre, amely Attól a személytől érkezett, aki alkotott engem, teremtett engem és aki jól ismer engem. Ez nem más, mint a Mindenható Isten, aki teremtette, alkotta ezt a világot, minket is benne, hogy éljünk megértésben, szeretetben, örömben. 

Szüksége van az embernek Isten megbocsátására először ahhoz, hogy a saját lelki egyensúlya helyreálljon. Ha ez megtörtént, akkor tud az ember embertársai fele megbocsátással fordulni. Amit én tapasztaltam, hogy Isten egy élő valóság, hogy Ő Krisztusban elvette a világ bűneit azért, hogy ki tudjunk békülni Vele. Ő úgy döntött, hogy többé nem rója fel az emberek bűneit, sérelmeiket, amelyeket ellene elkövettek azért, hogy békességet találjunk lelkünkben. Ez a megbékélés Istennel, hogy megbocsátotta bűneimet, vezetett el a lelki békességre, a megnyugvásra, a lelki harmóniára. És amikor ezt átéltem, akkor el tudtam engedni embertársaim bűneit, sérelmeit, amit ellenem elkövettek, és akkor tudtam én is bocsánatot kérni az általam elkövetett bűnök és sérelmek miatt, amelyeket elkövettem feléjük.

De nagyon fontos, hogy a harag, gyűlölet, keserűség és fájdalom, ami bennem volt el kellett távolodjon az útból, ahhoz, hogy mindezt meg tudjam tenni, és ehhez Istenre volt és van szükségem, és Jézus Krisztus áldozatára. Isten elsőként lépett a megbocsátásban az ember fele, ezt mindenkinek tudnia kell. Hiszen az egész a kezdetekhez nyúlik vissza, amikor az első emberpár bűnt, sérelmet követett el Isten ellen és ennek következménye, Isten haragja, mind a mai napig tart. De Isten ezt nem látta jónak, azért küldte el Fiát, hogy rendezni tudja a kapcsolatát ez emberrel. Ezért Jézusnak kínszenvedéssel kellet meghalni. Ennyire szeretett minket Isten. A sértett fél lépett először a megbékélés felé. Ez az, amit mi sokszor nem tudunk megtenni. Ehhez kell az isteni erő, segítség, hogy meg tudjuk tenni. De Isten csak akkor tud erőt adni, ha az ember Vele rendezte a dolgát. 

Miért van szükségünk megbocsátásra? Hogy békességben élhessünk Istennel és embertársainkkal, hogy lelki nyugalmunk legyen, hogy egészségesek legyünk nemcsak lelkünkben, hanem testünkben is, hiszen a bűnnek, sérelemnek, amit Istennel és embertársainkkal szemben elkövettünk, vagy velünk szemben mások elkövettek, terhe van. Teherként nehezedik az ember lelkére minden egyes meg nem bocsátott bűn, sérelem és ez kihat az ember testére és nemcsak lelkében lesz beteg, hanem testében is.

Egészséges életet élni testben, lélekben azt jelenti, hogy kibékültünk Istennel, bocsánatát kértük és Ő megbocsátott, kibékültünk embertársainkkal, és nap mint nap gyakoroljuk a megbocsátást mind Isten, mind embertársaink fele, hogy egy békés, kiegyensúlyozott életet éljünk. Ha Istennel kibékültünk, fontos tudnunk, hogy Ő földi létünk után is magához fog fogadni és Vele lehetünk, viszont ha megtartjuk a haragot a szívünkben akár Vele szemben, akár embertársainkkal szemben, akkor nem fogunk Vele találkozni és együtt lenni, hanem a magány, a gyűlölet és a harag mocsarában veszünk el örökre.

A megbocsátás útja nem egyszerű. A megbocsátás ebben a világban nem természetes. Egy gyűlölettel, haraggal, indulatokkal, feszültségekkel tele világban nem egyszerű erre az útra lépni. Egyedül az ember nem is képes rá. Birtokába kell jusson az igazságnak, bepillantást kell nyerjen abba a világba, amelynek Ura, Királya mikor itt járt, és keresztre szegezték így kiáltott fel: "Atyám bocsáss meg nekik, mert nem tudják mit cselekszenek." 

Ezt csak természetfeletti módon érthetjük meg. Ebbe csak Isten által kóstolhatunk bele. Nem könnyű a döntés, de az eredmény megéri. Megismerni az igazságot szabadsággal jár. Felszabadulni a harag, gyűlölködés, erőszakos indulat alól és békességben, harmóniában, örömben és szeretetben élni Istennel és embertársainkkal. 

Ez az út Jézus Krisztus, akiről azt írja a Biblia, hogy a békesség fejedelme. Megismerni Őt annyit jelent, mint megismerni a békességet, örömöt, nyugalmat. Megismerni Őt annyit jelent, mint megismerni a megbocsátást és annak gyógyító erejét. Megismerni Őt annyit jelent, mint megismerni a megbocsátásra való szükségünk betöltetését.

Miért van annyi szenvedés a világon?

Ez egy olyan kérdés, amivel szinte naponta találkozunk, hiszen ha szétnézünk magunk körül, közvetlen környezetünkben, vagy a média tudósításaiban, vagy az egész világban, akkor azt láthatjuk, hogy fájdalom, szenvedés, betegségek, háborúk dúlnak és ezeknek óriási számú áldozataik vannak. És az ember felteszi automata a kérdést, hogy miért van ennyi nyomorúság, miért kell ennyit szenvedni? A betegségek terén sincs másként, láthatjuk, hogyan tombolnak halálos betegségek, napi tudósításokat hallhatunk rákos betegekről, azok szenvedéseiről, haláláról és nemcsak. 

Mivel az ember tehetetlenül nézi végig mindezeket és azt látja, hogy senki nem képes ezeket a folyamatokat, elszabadult indulatokat, gyűlölködő manifesztációkat és ezek kihatásait megállítani, magasabbra emeli szemeit, egy nagyobb erő után kutatva szemrehányóan teszi fel a kérdését: miért engedi meg Isten ezt a sok szenvedést? Mivel ő maga tehetetlennek érzi magát, ezért valaki mást keres bűnbaknak, és mivel magához hasonlót nem talál, ezért egy nagyobbat szólít meg, akit vádol saját tehetetlensége miatt.

Sok ember miután felteszi a kérdést, hogy miért van ennyi szenvedés a világon, a figyelmét Isten felé fordítja és kérdőre vonja Őt, hogy miért engedi meg? Úgy gondolom, hogy aki őszintén teszi fel a kérdést magának, mármint azt, hogy miért van ennyi szenvedés a világon, az valahol belül szeretne egy jobbat, egy jobb világot látni, ahol nem a gyűlölet, nem az erőszak, nem a félelem, nem a háború, nem a betegségek, nem a gonosz uralkodik, hanem az öröm, a békesség, a lelki nyugalom, a szeretet, az egymás megbecsülése.

Aki pedig csak kötekedni akar Istennel és ezért teszi fel Neki a kérdést, az igazán haragszik Istenre és ebből kifolyólag Őt hibáztatja mindenért, ebből a haragból pedig jut embertársainak is, hiszen ez a legegyszerűbb módja, hogy megmagyarázza tehetetlenségét. Az elmúlt napok eseményei kapcsán gondolkodtam el, hogy mennyivel könnyebb gyűlölni, mint szeretni. Mennyivel könnyebb bűnös természetünkből fakadó haragunk, gyűlöletünk hangoztatása, mint a szeretet gyakorlása.

Jézus egy teljesen más értékrendet hagyott hátra azoknak, akik hisznek Benne, mint ami a világban van. A világban gyűlölet van, harag van Isten fele és gyűlölet van, harag van egymás fele. És ebből fakadnak az Isten ellen és egymás ellen elkövetett bűnök. Ezeknek a bűnöknek a következményei a sok fájdalom, betegség, háború, erőszak, félelem, halál. Igen, ilyen egyszerű a kérdés megválaszolása. Mindennek oka a bűn, ami az emberben van születésétől fogva.

Isten, akit oly sokan rossznak látnak és annak is mondanak, óriási lépést tett annak érdekében, hogy kibékítse az embert magával. Isten azt akarja, hogy a harag, a gyűlölet megszűnjön az ember életében és helyére megértés, öröm, békesség költözzön az emberi szívbe. Sokan viszont ragaszkodnak ehhez a haraghoz és ehhez a gyűlölethez, mert mint mondtam, sokkal könnyebb kifejezni gyűlöletünket, haragunkat mások iránt, mint szeretetünket. De, aki mégis úgy döntene, hogy elege van a sok káros, mérges, háborgó indulatból, amit a környezet, vagy média, vagy család táplál benne, az megszabadulhat. Tehát van szabadulási lehetőség.

Ha van az egyén számára szabadulási lehetőség, van a világ számára is szabadulási lehetőség ebből az állapotból. A kiút Isten törvényének elfogadásában van. Isten úgy szerette ezt az egész világot, hogy egyetlen Fiát feláldozta a világ bűneiért. Isten Fia a bűnt eltávolította az útból, most már az emberen áll, hogy válaszol-e Istennek erre a lépésére, hogy minden helyreálljon. A válasz a Biblia szerint elszomorító: kevesen válaszolnak. 

A világban a bűn annyira elhatalmasodott, hogy nincs megállás. A végső következmény a végső pusztulás lesz. De, aki mégis őszinte saját magával szemben és meglátja tehetetlenségét, és meglátja szükségét egy nagyobb hatalomnak, aki az életét helyrehozhatja, annak van szabadulási lehetőség. Úgy-e szokták mondani, hogy egy fecske nem csinál tavaszt! És ez így van. Tehát, ha kevés ember békül meg Istennel, nem lesz nagy változás a világban. Mégis a nagy világban sok kis sziget jött létre és jön létre, amolyan békesség sziget, ahol Isten be tud avatkozni emberek életébe, megváltoztatja azt, és ennek szabadulás a következménye, nemcsak egyéni, de közösségi szinten is.

Tehát, ha őszinték vagyunk saját magunkkal szemben, azt mondhatjuk, hogy nem Isten a hibás, nem más a hibás elsősorban, hanem én vagyok  a hibás. Ha viszont nem tudom, hol kezdjem el, hogy tegyek valamit annak érdekében, hogy változzon a dolog, akkor tudnom kell, hogy Istenhez fordulhatok. Ha őszinte, bűnbánó szívvel Hozzá megyek, akkor Ő az Ő Fia által megszabadít. Ha pedig én megszabadultam, akkor másképp fogom látni Őt. Egy szerető Istent fogok látni, egy megmentő, vigasztaló Atyát fogok látni, aki az Ő Fiát értem adta, hogy megváltozzon az életem és megmeneküljek. És ha Jézus értékrendje kezdi uralni az életemet, akkor a világot is másképp fogom látni. Már nem gyűlölködő, haragos nézeteim fognak dominálni, hanem az Isten szeretete és embertársaim szeretete.

Mert ez az az értékrend, amit Jézus Krisztus, Isten Fia hagyott hátra mindazok számára, akik hisznek Benne, ez az igazi kereszténység alapvető és legfontosabb elve, hogy szeressük Istent teljes lényünkkel, és szeressük embertársainkat, mint saját magunkat. A szenvedések, fájdalmak, betegségek, nyomorúságok, háborúk, félelmek ezen a ponton kezdenek el megszűnni. A változás ennek az értékrendnek az életbe lépésével kezdődik el. Erre épül fel az az új világ, amire legbelül oly sok ember vágyik, de nem tudja, hogy miként érheti el. 

Ez a világ sok szenvedést, fájdalmat, igazságtalanságot tartogat mindazok számára, akik ragaszkodnak hozzá. De van egy másik lehetőség már itt, ebben a romlott, elfajult világban, hogy megváltozzunk és befolyásoljuk jó irányba környezetünket, hogy a végső pusztulás ne legyen teljes pusztulás. 

"Jézus pedig monda néki:

Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, 

teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez az első és nagy parancsolat. 

A második pedig hasonlatos ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat." Máté 22; 37-39

Van-e élet a halál után?

Ez szintén egy olyan kérdés, amit minden ember az élete során feltesz magának, mert tény, hogy minden ember élete egyszer véget ér ezen a földön, kinek hamarabb, kinek később jön el a pillanat, amikor megszűnik létezni földi testében természetes vagy természetellenes módon. 

Ez, hogy meghalunk egyszer, nem természetes dolog. Minden ember érzi, tudja belül, hogy a halál nem barát, nem a jól megérdemelt pihenés kezdete (habár sokan ezzel áltatják magukat), nem egy kívánatos történés, érzi az ember, hogy nem kellene ez így legyen. Ezért volt mindig és van az emberben egy vágy, hogy kutassa, keresse a lehetőséget a folytatásra, a fennmaradás lehetőségét boncolgassa. Itt tevődik hát fel a kérdés: van-e valami, valami létforma azután, hogy az ember e földi életét befejezi?

Amikor még nem ismertem Istent én is sokat gondolkoztam ezen, mert nem tudtam elfogadni, hogy csak ez a földi élet adatott számunkra és nincs tovább. Természetfölötti dolgok után kutattam, szellemes jelenésekről olvastam könyveket, földönkívüliekről tudakozódtam, próbáltam megérteni, hogy miért vagyunk, ha úgy is megszűnünk létezni, és ha meghalunk, akkor mi következik, ha következik valami egyáltalán.

"Senki nem jött vissza, miután meghalt, hogy elmondja mi van azután" - mondják sokan, akik szkeptikusak a halál utáni élettel kapcsolatban. Ez egy önámító gondolat mindazok számára, akik el akarják hallgattatni azt a belső hangot, ami azt mondja, hogy keress! Az emberben belül benne van a keresés vágya az igazság után, valahol mélyen el van ültetve egy reménysugár, ami ösztönzi néha az embert, hogy kutakodjon, tudakozódjon rejtett dolgok után, amelyek az élettel kapcsolatosak.

Éppen ezért szóljon ez az írás bátorításként minden olvasóhoz, hogy engedjen ennek a belső késztetésnek és kezdjen el keresni, kutakodni az igazság után. Vajon mi az igazság ezzel kapcsolatban? Sokaknak sokféle elképzelésük van, ebben biztos vagyok. Sok találgatás, teória, filozófia életet látott már, ami ezt a témát illeti. Sokféle vallási irányzat létrejött ennek a felkutatására és sokan megmagyarázták, hogy mi is van. De egy a lényeg: megnyugtat-e téged az a magyarázat? Elhallgat-e ott belül az a hang és azt mondja, hogy: EZ AZ? Bensődben meggyőződtél-e, hogy hazaértél és már nem kell másfelé keress? Vagy csak egy ideig nyugtatott meg és aztán minden kezdődik elölről?

Én szeretném feltárni olvasóim előtt azt az igazságot, amelyet találtam, amely megnyugtatott engem, amelynek megismerése által elhallgatott a belső hang és úgy éreztem hazataláltam és így kiáltottam fel: EZ AZ! Már nyolc éve ismerem ezt az igazságot és még mindig úgy gondolom, úgy látom ez igazság alapján, hogy jó helyen vagyok. Ez az igazság változtatta meg az életemet, a gondolkodásmódomat, a cselekedeteimet, ez az igazság válaszolta meg az élet rejtélyeivel kapcsolatos kérdéseimet és ez az igazság vezet ma is a megismerésben. Ennek az igazságnak a neve: Jézus Krisztus, aki testté lett Ige, aki kijelentette a világ számára Istent magát, és ez a kijelentés írva található a Biblia 66 könyvében. Ezt olvasom, ezt kutatom és ezt szeretem, mert a válaszok ebben vannak. Lehet, hogy számodra még nem ezek a válaszok az igaziak, de én tudom és meg vagyok győződve, hogy Isten igazsága minden "igazság" fölött áll.

A Biblia egyértelműen kifejezi, hogy van halál utáni élet, hogy az ember léte nem szűnik meg a földi halála után, sőt az egész hangsúlyt erre fekteti a Biblia, hogy nem kell megszűnnie az élet folyamatának, van folytatás. Isten életre teremtette az embert, és habár az ember elbukott, Isten ezt nem nézte tehetetlenül, hanem elküldte Jézust, hogy helyreállítsa az embert és visszaadja neki az örök élet lehetőségét. Tehát mindaz, aki elhiszi ezt, az megismerkedik az igazsággal, magával Jézus Krisztussal és megszabadul.

"És megismeritek az igazságot, és az igazság szabadokká tesz titeket" 

- mondja Jézus a János 8; 32-ben.

De hát mitől kell az igazság megszabadítson? Ez a világ sok "igazságot" kínál, de egyik sem megoldás igazán a problémánkra, egyik sem válasz a kérdésünkre, mert nem szabadítja meg az embert a félelemtől, a bizonytalanságtól, a reménytelenségtől, a kilátástalanságtól. Elszédít egy kis ideig káprázatos csillogásával, hazugságaival, ennyi. De a kérdések újra visszatérnek. 

Az igazság megszabadít a hazugságtól, ilyen egyszerű. Az igazság Isten Fia. Ő az, aki megszabadít a félelemtől és bátrakká tesz bennünket, Ő az, aki biztonságot nyújt, reményt ad a jövőre nézve, Ő az emberi lélek biztos menedéke, rejtekhelye, nála van minden válasz.

"Én vagyok a feltámadás és az élet: 

aki hisz én bennem, ha meghal is, él; 

és aki csak él és hisz én bennem, 

soha meg nem hal. 

Hiszed-e ezt?" 

János 11; 25-26

Jézus Krisztus az élet. Ő legyőzte a halált, visszajött a halálból (csak visszajött valaki), és elmondta, hogy mi van a halál után. Akik hisznek neki, azok élni fognak haláluk után is Ő Vele együtt, ahogyan Ő is él. Ilyen egyszerűen kezdődik. Hiszed-e ezt? Jézus ezt kérdi ma tőled! 

Mint mondtam, a világban sokféle "igazságot" kínálnak nekünk. A kérdés: kinek hiszünk? Ha hiszünk Isten beszédének életet nyerünk, bűnbocsánatot nyerünk, örök életet kapunk. Ha hiszünk Isten beszédének megszabadulunk kételyeinktől, ami létünket illeti és választ kapunk sok nagy Miért? - re. 

Ha ez az útja, hogy örökké éljünk, akkor miért ne hinnénk Neki? Ha Ő tudja a válaszokat, miért ne kérdeznénk meg Őt? Ha Ő adta a Bibliát, a kijelentést, és abban leírja mindezeket, miért ne olvasnánk? A válaszok a tieid kedves olvasó, döntsd el te mit szeretnél!

Mi az élet értelme?

Első nagy kérdésem olvasóim számára egyezik a címmel:

Mi az élet értelme? 

Ezt a kérdést szerintem minden ember élete során egyszer legalább felteszi magának, magában, vagy felteszik mások nekünk, vagy olvasmányaink útján találjuk szembe magunkat ezzel a kérdéssel, vagy körülményeink alakulása hozza úgy, hogy feltegyük ezt a kérdést. 

A válasz mindenképp nagyon fontos, amit adunk erre a kérdésre, mert az a válasz határozza meg életünk menetét, életünk irányát, cselekedeteinket, további gondolkodásunkat. Ezért kedves olvasó, ha eddig nem gondolkodtál el azon, hogy mi az élet, életed értelme, akkor most én felteszem neked ezt a kérdést. És kérlek oszd meg  válaszodat, gondolataidat, elméleteidet velem, velünk, mindazokkal, akik ezt a blogot olvassák, hogy együtt elmélkedhessünk, beszélgethessünk erről.

A Rendszeres olvasók menüpontnál feliratkozhatsz, a blog követőjévé válhatsz, a bejegyzések után a megjegyzéseknél várom a hozzászólásaidat, legszívesebben aláírással, vagyis legalább keresztnévvel és izgatottan várom gondolataidat.

Az én válaszomat meghatározza, hogy nyolc évvel ezelőtt találkoztam életem értelmével, aki nem más, mint a názáreti Jézus. Attól kezdve Ő lett a meghatározója az életemnek, gondolkodásomnak, cselekedeteimnek, életfelfogásomnak. A Biblia lett az iránymutató az életemben és ezen keresztül találtam meg azt, ami addig kérdésként lebegett előttem: miért élek ezen a földön?

Az Istennel való találkozásom átélése teljesen átváltoztatott, és folyamatosan átváltoztat, hogy ne csak földi szempontból nézzek dolgokat, hanem magasabbra rugaszkodva a földtől (persze szellemi értelemben) lássak rá az életem szakaszaira, akár vissza, akár előre nézek.

Tehát magasabbról nézve a dolgokat, Isten Igéje szerint, az élet értelme számomra az Istennel való közösség helyreállása Jézuson keresztül, az ember lelki békességének megtalálása, ami csak Istentől jön, a Vele való kapcsolat ápolása és az Ő akaratának megcselekvése, ami abban áll, hogy viszont szeretem Őt, mert Ő előbb szeretett engem, és szeretem embertársaimat, ahogyan magamat szeretem. 

Természetes úton nem mennek ezek a dolgok nekem, főleg az embertársaim szeretete, mert hát megszoktam ebben az önző világban magamat jobban szeretni mindenkinél, de Isten segítségével meg tudom csinálni, azaz természetfölötti erővel, amely Tőle származik megvalósítható ez a dolog. Ezért csodálom Isten kegyelmét, hogy földhözragadt, önző, fukar, kapzsi, magának való emberből Ő tud más embert faragni, aki kedves, előzékeny, jószívű, segítőkész, szelíd és szerető szívű jellemet fog hordozni. Persze ez a faragás fájdalommal is jár, de az eredmény szerintem megéri.

Ezért az átváltozásért érdemes élni, hogy láthatom akár a saját, akár a másik ember életében végbemenni e csodálatos munkát, ami nem embertől van, hanem Istentől.

Ezért az én válaszaim az élet nagy kérdéseire mindig Isteni szemszögből érkeznek elsősorban, utána meg próbálok olyan embereket is megérteni, akik nem így nézik elsősorban a dolgokat, majd igyekszem nekik is megmutatni a nagy képet egy kicsit magasabbról, hogy visszakerüljön mindenki az eredeti helyére, ahonnan valamikor kiesett.